Brown girl in the ring, sálálála… kislányként erre a dalra roptam legtöbbet otthon a tükör előtt, kendővel a derekamon, képzeletben színpadon álltam és Boney-M csaj voltam. Anyukám rengeteg zenét hallgatott gyerekkoromban, Boney-M, Hungária, Elvis, Korda György… Ami biztos, hogy ekkor semmi más nem volt a motiváció, csak az ösztön. A zene elindította bennem a mozgást és táncoltam fesztelenül a tükör előtt, elvárások, megfelelés nélkül.
Aztán a táncos karrierem ezzel abba is maradt. A mozgás iránti szeretetem viszont még megvolt.
Apukám mindig azt mondta, 2 dolog fontos, a sport és a matek. Jött is a sport. Kezdődött a kézilabdával általánosban.
Aztán a kézit magasabb szintre emelte az életem. 14 évesen felkerültem a fővárosba a Vasas serdülő csapatába. Ez már versenysport volt, mindennap edzés, a fővárosi lányok nem nézték jó szemmel az új vidéki lányok érkezését, ami miatt kezdtem nem jól érezni magam a csapatban. A másik, ami miatt végül abba is hagytam a kézit, hogy nem voltam elég agresszív és belemenős, ami ehhez a sporthoz kell. Nem voltam hajlandó áttörni a falat.
Megmakacsoltam magam és kiszálltam, hátat fordítva jó időre a rendszeres sportnak és a „matekot” választottam, azaz beültem az iskolapadba, tanultam.
A mozgás hiánya oda vezetett, hogy a kilók elkezdtek szépen rakódni rám. Mire diplomáztam 25 kilóval mutatott többet a mérleg. Nem éreztem jól magam, nagyon nem.
Függetlenedtem otthonról és ekkor indult be a futás🏃♀️. A cél, a motiváció egyértelműen a külső megfelelés, ami sokáig meg is maradt.
Hogy miért a futást választottam? Több oka volt. Imádtam gyerekként az atlétikát nézni, és nagyon tetszettek a csinos, atletikus nők. A másik oka, azzal a kinézettel és énképpel a fejemben, ami akkor voltam, nem mertem elmenni konditerembe. Szégyelltem magam, pedig nem kellett volna.
A futás azóta is az életem része. Elmentem az amatőr versenyzés irányába is, jól is ment, itt a szuperwoman🦸♀️, a megmutatom, hogy ebben is a legjobb tudok lenni volt a mozgatórugó. Jöttek is a sikerélmények, álltam dobogón🏆 jó párszor, megdolgoztam érte rendesen.
Felnőttként kipróbáltam a teniszezést🥎, a férjem megtanított 🏂snowboard-ozni, jártam fitnesszterembe is, aztán jött volna a korcsolya⛸️ a gyerekekkel szuperanyukaként, amikor eltörtem a bokám.
Gipsszel a lábamon, elgondolkodtam akkor a sporton is. Éreztem, hogy nem jó az irány, lassulnom kéne vagy valamit másképp csinálnom.
Jártam jógázni 🧘♀️is, túráztunk⛰️ sokat. Volt néha uszoda, a futást átváltotta a kutyás kocogás, a séta.
Mindeközben észrevettem magamon, hogy az exceltáblaáradat és a 2.5 évtizednyi ülőmunka mellett a mozgásomból kezd hiányozni a női lágyság🧚♀️,a finomság, a puhaság, rugalmasság… ekkoriban már ismét mocorgott bennem a táncolás iránti vágy és a Boney-M csaj, de a tánc még váratott magára.
Társastáncra szerettem volna járni a férjemmel, de ő benne nem volt ilyen indíttatás.
Az önismereten aztán felébresztettek, hogy a vágyaim megvalósulását, ne tegyem mástól függővé, induljak el az úton akár egyedül is, úgy ahogy tudok, és ha az út az enyém, akkor alakulni fog minden hozzá.
Figyelmembe hozták a hastáncot. Rágugliztam, kerestem oktatót, és utána ott eldőlt minden. Másfél évig voltam magántanítvány és mellette a csoportos órákat is kipróbáltam, sőt lehetőséget kaptam, hogy órát tartsak kezdő szinten.
A tánc sokkal többet adott, mint mozgás. Jól érzem benne magam, a nőiességemre is nagyon jó hatással volt/van és azt hiszem egy életre szóló barátság is köttetett. Nem utolsósorban a tánc meg- és átmozgat tetőtől talpig rendesen, a rendszerességgel lazul a test, javul a tartás, és még sorolhatnám.
Egy hastáncversenyre is készülök most, de csak nyílt tánc kategóriában, ami nem a verseny része, a minősítésre már nincs szükségem :). Egy gyerekkori álmomat váltom valóra, hogy csillogó ruhában táncoljak a színpadon… ez motivál most… ❤️💃
(meg az hogy a tánc örömét és jóságát továbbközvetítsem Nektek 😉)
Szeretettel ajánlom:
©2023 Léleköltöde - Minden jog fenntartva
Fotók: vippmanfoto (Lazányi István), testvérem Nagy Gábor és saját