Miért fontos számomra, hogy ennek a programnak ne csak a szakmai, hanem a személyes oldalát is megmutassam?

Mert hiszem, hogy a személyes megélés, a saját tapasztalás, a megélt út és a szakmaiság EGYÜTT tudja igazán HITELESsé tenni azt, amit továbbadunk.

A CÉL nem az, hogy egy módszer mentén haladjunk.

Hanem az, hogy az életünket tegyük élhetőbbé, egészségesebbé, önazonosabbá.

Számomra ez egyszerűen az

Életvezetés.

A saját életed irányítása a te kezedben van. Hogy úgy élj, ahogyan számodra igaz.

Ne csak a külső elvárások mentén.
De ne is csak a belső világodba zárva.

Hanem a kettő egyensúlyában.

A külvilág és a belső út is fontos, és az igazi harmónia ott születik, amikor ez a kettő találkozik.

Az én utam

Az én utam sem egyensúllyal indult.

Családi minták, külső elvárások, megfelelés.

Nem volt mögöttem stabil háttér — sem anyagi, sem lelki értelemben, sem gondolkodásban.

Mentem arra, amerre az élet vitt. Engedték. Már gyermekként megtanultam önjáróvá válni, idejekorán a kontrollt, a vezető szerepet a kezembe venni, az érzéseimre nem figyelni. 

“Csak” csinálni, tanulni, dolgozni.

Lediplomáztam.
Felépítettem egy biztos anyagi egzisztenciát.

Férjhez mentem.
Családot alapítottunk.
Házat építettünk. Kutyánk is lett.

Kívülről minden rendben volt.

És ezek VALÓDI ÉRTÉKek voltak, melyekre VÁGYtam.

De közben… valahol elveszítettem önmagam.

Tükörben önmagammal

44 évesen kiszálltam a „mókuskerékből”, IDŐt adtam magamnak.

Majd megálltam szembenézve a „tükör” előtt.

És ez nem csak a külsőről szólt.

Hanem arról, hogy merem-e meglátni magam úgy, ahogy vagyok.

Kívül. Belül.

Mi az, amivel elégedett vagyok? Mi az, ami fáj?

Mi az, ami már nem én vagyok?

És NEM ELBÚJNI A TEENDŐK MÖGÉ.

Nem elfordítani a fejem. Nem tovább rohanni.

Hanem megállni. Őszintén. Tisztán.

Mert ha valami nem tetszik — kívül vagy belül —, azt nem szégyellni kell.

Hanem felismerni. Megfogalmazni.

Elindulni a változás irányába.

És talán itt kezdődött el az is, hogy megértsem:

Honnan jövök?

Miért működöm úgy, ahogy?

Miért építettem úgy az életemet, ahogy?

Mi az, ami még szolgál engem?

Mi az, ami már nem?

És mi az, ami valóban én vagyok?

Mert sokszor nem új dolgokat kellett építenem. Hanem tisztítani, tisztulni.

Elengedni azt, ami már nem én vagyok, ami hátráltat és visszahúz.

Megtartani azt, amivel még azonosulok, előrevisz és fejleszt.

Visszamenni akár a gyökerekhez is.

És így sikerült számomra is letisztítani sok mindent.

Megérteni. Elengedni. Megtartani.

És megtalálni azt az új utat is, ami valójában ma vagyok.

Ahol ma élek. Ahol ma kapcsolódom.

És ahonnan ebben a pillanatban is írom ezeket a sorokat.

Mert ott van minden válasz. Benned, Bennem, Bennünk.

A kérdések ideje

Sokszor nem is a válaszokkal kezdődik.

Hanem a kérdésekkel. Amit eleinte fel se merünk tenni magunknak. Ha pedig már feltettük, félünk megadni a valódi válaszokat.

Jó helyen vagyok? Elég vagyok? Ilyen életre vágyom?

Min változtassak? Jól érzem magam?
Ki vagyok én valójában?
Mi az, amire most van szükségem?

És talán ilyenkor jön el az a bizonyos ÉNIDŐ.

Amikor végre nem kifelé figyelünk.

Hanem befelé.

Amikor megengedjük magunknak, hogy kérdezzünk magunktól.

És akkor megszületik bennünk az első gondolat:

Lehetne másképp is.

A múlt öröksége, a jelen választása: a változás lehetősége

A női önismeretben nagyon fontosnak tartom az anyai, apai ág tisztaságát.

Mindannyian hozunk valamit.

Családi mintákat.
Generációkon át öröklődő működéseket.

Ezek nagyon mélyen hatnak arra, hogyan élünk, szeretünk, kapcsolódunk, nőként hogyan működünk.

A múltunk formál bennünket.

De nem kell, hogy meghatározzon bennünket egy életen át.

A minták felülírhatóak.

A változás pedig kortalan. Nem vagy túl idős hozzá.

Mert az élet nem egy adott életkorban kezdődik.

Hanem akkor, amikor elindulsz. Amíg dobban a szíved.

Számomra erről szól az életvezetés

Hogy felismered, bármennyi éves is vagy, ha valami nincs rendben.

Hogy érzed, amikor valami már nem harmonikus.

Hogy megérted, mire vágysz valójában.

És hogy el is indulsz abba az irányba. Mersz kérni segítséget.

Mert a változás nem a gondolatokban történik és sokszor nem egyedül, hiszen.

Hanem a tettekben.